Egy esős nap a Mátrában

A Mátra minden évszakban szép, főleg ősszel, amikor az erdő újra színes lesz. Ilyenkor az ember legszivesebben csak kint ülne a fák között, magába szívva a hideg őszi levegőt miközben csodálja a gyönyörű színekben pompázó természetet.

Már kiskoromtól kezdve ez volt a kedvenc évszakom, egy jó túrát ilyenkor sosem hagynék ki.  Azóta persze  sokat változtam, de vannak dolgok amik sosem fognak változni: a természet iránti tiszteletem és szeretetem.

 Történhet bármi, sodorhat akárhová a sors, de túrázás nélkül értelmét veszti az élet. Ebben a világban nagyon, és úgy gondolom talán egyre fontosabb a természetben való időtöltés. Ez az idő értékes, mert ilyenkor csak kifele figyelünk, kikapcsolódunk, mozgunk.( Ahogy a kedvenc német mondásom tartja: "Berge sind viellecht nicht immer die Antwort, aber man vergisst dort gerne mal die Frage."-Lehet, hogy nem mindig a hegyek jelentik a választ, de az ember hajlamos ott elfelejteni a kérdést). Nincs annál jobb érzés, mint amikor a friss levegő átjárja a testünket, és úgy érezzük igazán élünk.

Az erdőben jövünk rá, hogy valójában mennyire kiszolgáltatottak vagyunk. Az általunk alkotott mesterséges világtól ( esik az eső->kinyitjuk az esernyőt, süt a nap->felvesszük a napszemüveget) mégjobban elgyengültünk. Néha elfelejtjük honnan is jövünk. Ezen túra alkalmával is megtapasztalhattuk, hogy itt az időjárás az úr, és bizony, utána már értékelni tudtam a kényelmes otthoni környezetet.

Ha a természet és a modern, mai világunk közötti különbségeken gondolkozom néha eszembe jut Alex Honnold egyik interjúja. Arról beszélt, hogy ő az azért tud sokkal nyugodtabb lenni a hétköznapokban, mert már megtapasztalta milyen a VALÓDI veszély. Mászásai során sokszor került halálközeli veszélybe, így a többi(hétköznapi) dolog már eltörpül melletük és jelentőségét veszti. Miattuk már nem idegeskedik, vagy aggódik, hiszen tudja, hogy bennük nincs semmi kockázatos/veszélyes. Szerintem érdekes belegondolni, hogy az ember mennyit idegeskedik napi szinten olyan dolgok miatt, amiknek nincs semmi tétje, és a félelem és szorongás is milyen mesterséges. 

A természetben viszont minden érzés valódi és jogos, ugyanis ott már kockáztatjuk a számunkra legértékesebb dolgokat: az egészségünket, vagy akár az életünket. Attól függ ki meddig megy el. Én személy szerint maximum egy megfázást merek kockáztatni, de az Alex Honnold féle emberekben már alig van félelemérzet és képesek mindent feltenni egy lapra.

A "mesterséges" életünk és a természet tehát két teljesen különböző dolog.

Nem is csoda, hogy sokan inkább visszatérnek a gyökereikhez.

 A túrázásra mostanában sajnos nem jutott időm, de ezen a hétvégén úgy döntöttem mindent félrerakok és kicsit kiszabadulok a hegyekbe.  Az időjárás ellenére is... Nos, mondanom sem kell mikor odaértünk már bőven zuhogott az eső, fel is vettük vízálló kabátjainkat és kezdetét vehette a túra. A kedvenc mátrai körtúrámat csináltuk meg, ahol úticélunk a megunhatatlan Kékes-tető, máskülönben semmi komolyabb túristalátványosságot nem érint az útvonal. A kb. 12 km-es út átlagos tempóban nagyjából 4-5 óra alatt teljesíthető (pihenőket is beleszámolva).

 A rossz idő a maradék kirándulni vágyó embert is elriasztotta. A nagy tömeget szeretem elkerülni, mert az elveszi az "erdőmerülés" feelinget és inkább úgy érzem magam, mintha egy bevásárlóközpontban sétálnék. A Mátra egy elég közkedvelt kirándulóhely, ezért kevés olyan időszak van, amikor nincs sok túrázó. Persze pont akkor én sem érek rá, így az egyetlen alkalom egy jó túrára csak az esős, hideg időben adódik. 

Az erdő tehát "üres" volt, az esőcseppek halk kopogása és a köd pedig megalapozta a túra hangulatát. Nem volt hideg és az erdő még nyári formájában volt, de néhol már meg-meg színezte az ősz a faleveleket, és látszott, hogy lassan elmúlik a nyárutó. Idén a szeptember hűvösebb volt a megszokottnál, és az indiánnyár is csak hónap végén köszöntött be, de az október ismét enyhének ígérkezik. Az eső mindenesetre monotonan esett, és én persze hiába vágyakoztam az őszi tájra és időre. Talán majd novemberben...

De a túra így is élvezetes volt, a Kékes-tetőre felérve pedig meglepetten tapasztaltuk, hogy mindezek ellenére is akadt pár lelkes turista, akik bizonyára kocsival jöttek fel a csúcsra, hogy aztán sétáljanak kicsit, madj eltöltsenek egy ebédet az itteni étteremben. Az kifejezetten tetszik, hogy az utóbbi pár évben egyre többen választják a túrázást hétvégi programként. Nekem meggyőződésem, hogy ha mindenki túrázna a világ egy jobb hely lenne.  A zöld környezet mindenkit kikapcsolna. Megbecsülnék a természetet, látva csodás kincseit, és jobban vigyáznánk a Bolygónkra is. Most az emberek felelőtlenül szennyezik a környezetet, hiszen nem tudják, milyen csodát sodornak veszélybe és veszítenek majd előbb-utóbb el.

Ahogy ott sétálgattunk rájöttem, hogy én még soha nem láttam a kilátást, mert valahogy mindig csak ködben voltunk itt. A többiek minden egyes alkalommal vigasztalnak, hogy úgysem ezért jövünk ide, de én azért szívesen látnám egyszer tisztán a tájat. Elvileg nagyon messzire ellátni, akár a Tátráig is.                        Ezután mi is betértünk egy ebédre. Felfele menet elég rendesen eláztam, ezért jó volt kicsit felmelegedni. Lefele a sípályán mentünk, az Mátraházi Edzőtábort mellett haladtunk, amikor az eső mégjobban rákezdett. A ködös erdőről sok szép képet készítettem, és még egy szalamandrával is összetalálkoztunk, ami nem ritka ilyenkor a Mártában.

Ezúton is kérek mindenkit, hogy figyeljen a lába elé, nehogy eltaposson egy állatot!

Sikerült tökéletesen lekapnom ahogy sárga foltos barátunk hetykén áll egy sziklán, folyamatosan kapva a nedves cseppeket.

A képminőség nincs az egekben, így esélyem sincs kiállíttatni.:) Néha viszont megfordul a fejemben, hogy: "Milyen jó lenne ezt a gyönyörű tájat egy jobb minőségű fényképezőgéppel fotózni!". Mennyivel jobban megörökítené egy tájkép hangulatát! Persze a legjobb ezeket élőben átélni, és habár egy fotó is sokat átadhat, az embernek mégis a saját "lencséjén" keresztül kell megtapasztalnia a dolgokat, hiszen élményt csak úgy tud szerezni. Az élmény ugyanis 100x jobban megmarad és csak a miénk. Egy élmény mindenkinek máshogy marad meg, ebben éppen ez a szuper.

A fotózások után megérkeztünk az Oxygen Adrenalin Park-hoz, ahol belecsöppentünk valakinek a szülinapjába, amire elsőre azt hittük, hogy egy falunap, ezért meghallgattuk Oláh Gergő utolsó két számát. Utána mikor rájöttünk(kérték, hogy vágja fel a tortát:)) szépen elszivárogtunk. A túra végén rámtört a fáradság, mert az eső miatt rekordgyorsasággal értünk körbe, ami egy erős tempót jelentett(ráadásul kicsit kijöttem a kondiból az utóbbi pár hétben, ezért még jobban megerőltetőnek éreztem). Összességében tetszett a nap, és örülök, hogy az időjárás sem vette el a kedvemet attól, hogy elinduljak.

A Mátra számomra első látásra szerelem volt.

A lélegzetelállító természet itt is minden évszakban más arcát mutatja. Akárhányszor túrázhatok erre, a táj és az erdő megunhatalan marad, egyszerűen nem lehet betelni a szépségével és sokszínűségével.

Köszönöm, hogy elolvastad a beszámolómat, és remélem Te is kedvet kaptál a túrázáshoz!

A cikk írója: Sz. Kinga

A képek készítője: Sz. Kinga